Az építőipar az egyik legtöbb veszélyforrással rendelkező terület. Gondoljunk csak bele, hogy magas állványok, számos kéziszerszám, egyéb munkagépek, a veszélyes anyagok vesznek körül minket. Nem csak magunkra kell vigyázni, hanem másokra is. Egy építkezésen nem egy vállalkozás vesz részt, hanem akár több alvállalkozó is. Ez annyit tesz, hogy több száz ember is részt vehet egy ilyen építkezésen, akiknek együtt kell dolgoznia és figyelnie a másikra.
Sajnos én is láttam már és szenvedtem is el munkahelyi balesetet, ami hol az én figyelmetlenségemből adódott, hol éppen máséból. A munkavédelmi oktatás az, mely minden olyan feladatot taglal, amivel biztonságossá tehetjük a munkavégzésünk. Nem árt egy olyan személyt alkalmazni, aki mindezeket felügyeli és ellenőrzi is. Ez vezetőként a számtalan egyéb feladat mellett, lehetetlen feladat, ezért szükség lesz egy munkavédelmi koordinátorra. Ő az, aki biztonsági és egészségvédelmi tervezetet készít. Nagyrészt ellenőriz, és ha netalán valami eltérést tapasztal, akkor javaslatot tesz ennek korrigálására, más cégekkel együttműködve összehangolja a biztonságos munkát.
Egy ilyen szakember alkalmazása kötelező, melyet rendelet ír elő. Egy koordinátornak, tapasztaltnak és gyakorlatiasnak kell lennie, és rendelkeznie kell a megfelelő szakmai tudással, illetve jó kommunikációs képességekkel. Az Active Safety csapatán belül megtalálhatod azt a munkavédelmi koordinátort, akire szükséged van. Kérd a segítségét, hogy biztonságban tudd az embereidet a munka során. Vezetőként nem szabad hagynunk, hogy bármilyen komoly sérülés is bekövetkezhessen, arról nem is beszélve, hogy emberi életet kockáztassunk, hiszen mindenkit vár valaki otthon.