Én egész sokáig nem igazán érdeklődtem a fotózás, mint olyan és a fotók világa iránt, még nem egyszercsak nekem is lett egy kis családom, egy gyönyörű kisfiam és kilányom, nameg persze hozzájuk való férjem, és úgy döntöttem, hogy meg szeretném ezt a kis családot örökíteni minden évben, hogy egyszer majd, ha mi öregek, a gyerekek pedig fiatalok lesznek, esetleg unokák szaladgálnak majd körülöttünk, legyen mit nézegetni és legyen miről sztorizgatni.
Tapasztalatom ugyanis, hogy sok ember már csak ebben az időszakban jön rá, hogy bizony valamit elfelejtett, mert nincsenek örökségül szolgáló képek, sem a gyerekkorról, sem pedig a felnőtté válás rögös vagy épp néhány helyen vicces, kalandos eseményeiről.
Én ezért azt szerettem volna, ha minden évben, egy családi nap keretében olyan képek készülnek rólunk, amiket később büszkén mutogathatunk majd a gyerekeknek és unokáknak egyaránt. Amik profi minőségűek, szépek, esztétikusak, megfelelően komponáltak, vagyis nem amatőr szintűek, és ami még fontosabb, hogy rajta van mindenki. Meggyőződésem ugyanis, hogy jó képeket egy család életéről leginkább az az ember tud csinálni, aki egy bizonyos szituációban folyamatosan végigkíséri azok minden mozdulatát és mozzanatát, velük él és elkapja a legjobb pillanatokat.
Én legalábbis ilyeneket szerettem volna, és ebben Szalai Balázs tökéletes segítségünkre volt. Aztán amint fellátogattam az oldalára már egy kedvenc is rám talált, egy gyönyörű tájkép, vászonkép formájában, ami azóta is a nappalink falát díszíti, de ez már egy teljesen másik történet. A lényeg az, hogy több ízben is ajándékok hadára találtam azzal, hogy felvettem a kapcsolatot Balázzsal. Mindenkinek csak ajánlani tudom őt és bármelyik szolgáltatását, mert biztosan nem fog benne csalódni.